Minden cégnek megvan a maga szakterülete, ahol igyekszik a legjobbat nyújtani, az Adoptimum Plus Kft. könyvelési és adótanácsadói területen teszi ugyanezt.
Olyan komplex szolgáltatásokkal állunk meglévő és új ügyfeleink rendelkezésére, amik időt és lehetőséget teremtenek arra, hogy azok vezetői csak a saját feladatukra, szakterületükre tudjanak koncentrálni: azaz Megbízóink működését naprakész nyilvántartással, meglepetésektől mentes, pontos előrejelzéssel segítjük, és fontos kiemelni, hogy az elvégzett munkáért felelősséget vállalunk. Ezek együttesen garanciát adnak arra, hogy nyugodtan ránk bízhassa cégének, társaságának számviteli feladat, teendőit.
A jogi, a pénzügyi, az informatikai, a kereskedelmi és az alapítványi területen tevékenykedő megbízóink által adott szerteágazó feladatok és kihívások felkészültté tesznek minket arra, hogy a legtöbb adózással és könyvvitellel kapcsolatos kérdésre tudjuk a választ, vagy tudjuk, hogy hol keressük azt.
Gazdasági hírek
-
Ezért tudott erősödni a forint: két nap múlva megváltozhat a helyzet
Ezért tudott erősödni a forint: két nap múlva megváltozhat a helyzet
Erősödni tudott a forint az utóbbi időben, amihez kellett a nemzetközi hangulat kedvező irányú változása is. A piacokat az amerikai makrogazdasági kilátások mozgatják, és mivel májusban a várakozásokba visszatért a Fed kamatcsökkentése, a feltörekvő eszközök, így a forint előtt is[…]
Created on: 2024 May 14 | 6:28 am
2024 May 14 | 6:28 am -
A hazai akkumulátorgyártás szenvedése már jól látszik, Iváncsa lehet az első dominó
A hazai akkumulátorgyártás szenvedése már jól látszik, Iváncsa lehet az első dominó
Az iváncsai akkumulátorgyárat üzemeltető SK On több száz dolgozót, főként kölcsönzött munkaerőt és vendégmunkásokat bocsátott el váratlanul. A dél-koreai anyavállalat legutóbbi negyedéves jelentése szerint számos nehézséggel küzdenek, köztük az akkumulátorok iránti visszaeső kereslettel, valamint korábban a selejtráta visszafogása is nehézséget[…]
Created on: 2024 May 14 | 6:00 am
2024 May 14 | 6:00 am -
Megszólalt a koreai cég az iváncsai akkumulátorgyárból elküldött munkásokról
Megszólalt a koreai cég az iváncsai akkumulátorgyárból elküldött munkásokról
609 kölcsönzött munkavállaló szerződését szüntették meg az iváncsai akkumulátorgyárban - közölte az SK On az RTL megkeresésére.
Created on: 2024 May 13 | 8:23 pm
2024 May 13 | 8:23 pm -
Itt a családi benzinkutak válaszlépése a kormány árrés leszorító húzására
Itt a családi benzinkutak válaszlépése a kormány árrés leszorító húzására
Elengedhetetlen a magyarországi adórendszer reformja, és vásárlói mozgalmat indítunk a vidéki családi benzinkutak megmentése érdekében – ezekről határozott a Független Benzinkutak Szövetsége a május 10-i rendkívüli közgyűlésén – tájékoztatott Egri Gábor elnök a szerkesztőségünknek küldött hétfői közleményben.
Created on: 2024 May 13 | 8:19 pm
2024 May 13 | 8:19 pm -
Lemondott Bill Gates volt felesége a hatalmas családi alapítvány éléről
Lemondott Bill Gates volt felesége a hatalmas családi alapítvány éléről
Bill Gates volt felesége, Melinda French Gates bejelentette, hogy június 7-én távozik az exférjével közösen alapított Bill and Melinda Gates Foundationtől - közölte a New York Times.
Created on: 2024 May 13 | 7:21 pm
2024 May 13 | 7:21 pm -
Nekiment Brüsszel két kínai napenergiás cégnek, bedobták a törülközőt
Nekiment Brüsszel két kínai napenergiás cégnek, bedobták a törülközőt
Miután az Európai Bizottság áprilisban részletes vizsgálatot indított két kínai napenergiás vállalat ellen, mert elegendő bizonyítékot talált az uniós piacot torzító illegális külföldi támogatás megszerzésére, ma visszalépett a két érintett kínai cég egy romániai nagy napelempark beruházás ajánlatától.
Created on: 2024 May 13 | 6:18 pm
2024 May 13 | 6:18 pm -
A külügy szerint egyetlen magyar munkavállalót sem bocsátottak el az iváncsai akkumulátorgyárból
A külügy szerint egyetlen magyar munkavállalót sem bocsátottak el az iváncsai akkumulátorgyárból
Egyetlen magyar munkavállalót sem érintenek az SK Innovation elbocsátásai - közölte a külügyi szóvivő hétfőn az MTI-vel.
Created on: 2024 May 13 | 5:19 pm
2024 May 13 | 5:19 pm
Valuta átváltás
Aktualitások
- 1
- 2
- 3
Soha nem volt még ennyi háztartási alkal…
Date:: 2016-04-13 21:14:57Soha nem volt még ennyi háztartási alkalmazott Minden eddiginél több, mintegy…
Két magyar a Forbes 30 év alatti európai…
Date:: 2016-01-22 08:35:45Két magyar a Forbes 30 év alatti európai sikerlistáján Az On the Spot magyar…
Online pénztárgépek…
Date:: 2015-08-18 16:23:51Az online pénztárgépeket kötelező minden évben felülvizsgálni! A NAV kiadott…
Gyermekek adókártya igénylése…
Date:: 2015-07-31 12:46:56Meg van a gyerek adókártyája? Családi adókedvezmény - Gyermekek adókártyájának i…